Korábbi események

2017. JANUÁR 19.
2016. JÚNIUS 10.
2015. DECEMBER 4.

3. fórumtalálkozó

A fórumsorozat 3. találkozójára 2017. január 19-én került sor. Az egész napos programon 15-en vettek részt, 12 fiatalokkal foglalkozó zsidó közösségi szervezet és program képviseletében. A találkozó témájáról, mely a forrásteremtés volt, a legelső, 2015. decemberében rendezett találkozón döntöttek a résztvevők. Akkor 4, a közösség szempontjából fontos stratégiai területet neveztünk meg közösen – a forrásteremtés mellett, az outreach-t, a kommunikációt és egy állandó közösségi civil platform megteremtését.

Dátum: 2017. JANUÁR 19.

A fórumsorozat 3. találkozójára 2017. január 19-én került sor. Az egész napos programon 15-en vettek részt, 12 fiatalokkal foglalkozó zsidó közösségi szervezet és program képviseletében. A találkozó témájáról, mely a forrásteremtés volt, a legelső, 2015. decemberében rendezett találkozón döntöttek a résztvevők. Akkor 4, a közösség szempontjából fontos stratégiai területet neveztünk meg közösen – a forrásteremtés mellett, az outreach-t, a kommunikációt és egy állandó közösségi civil platform megteremtését.

IMG_0178fb.JPG

A bemutatkozás során minden résztvevő röviden megosztotta, hogy milyen forrásteremtési kihívásokkal kell szembenézniük szervezetükkel. Néhány ezek közül a kihívások közül, mely több résztvevő válaszában is visszatért:

- Függőség hazai és külföldi szervezetektől
- Hazai magántámogatók hiánya 
- Korlátozott saját bevételek
- Pályázatok miatti bizonytalanság
- Szervezeten belüli tudás és képesség hiányosságok a forrásteremtés terén

A bevezetőt követően Cernov Mircea, a Mozaik Hub igazgatója tartott rövid előadást majd workshopot a forrásteremtési gondolkodásról és megközelítésről. A forrásteremtési kérdéseket és folyamatokat egy stratégiai keretbe helyezve, Cernov Mircea hangsúlyozta, hogy a forrásteremtés során a tevékenység helyett elsősorban a probléma-hatás kettősére kell fókuszálnia minden civil szervezetnek. A programblokk egyik legfontosabb állítása szerint a forrásteremtés során nem pénzt kérünk a tevékenységünkre, hanem partnert keresünk az általunk kezelni kívánt probléma (a probléma egy részének) megoldásában. Az előadás második felében, reflektálva a korábban elhangzott kihívásokra, elsősorban a forrástípusokról, valamint a források diverzifikálásáról, mint a fenntarthatóság egyik feltételéről esett szó.

DSC_8841 fb.JPG

A folytatásban a résztvevők egy panelbeszélgetés keretében dolgozhatták fel a zsidó közösségi intézményrendszer forrásainak témáját, valamint a zsidó közösségi civil szervezetek számára elérhető források témáját. A panelbeszélgetésen részt vett Heisler András a Mazsihisz elnöke, Cernov Mircea a JDC-Mazs Alapítvány közösségfejlesztési felelőse és Csillik Dávid, a Mazsihisz Ifjúsági csoport elnöke. Szabó György, a Mazsök elnöke betegség miatt nem tudott részt venni a beszélgetésen, de Heisler András mint korábbi Mazsök kuratóriumi tag röviden beszélt a korábbi tapasztalatairól. A panelbeszélgetés első felében a szervezetek által biztosított forrásokról, pályázatokról, valamint a támogatások céljairól és fókuszáról esett szó. Cernov Mircea hangsúlyozta, hogy a Mazs-JDC támogatási rendszer első számú fókusza a közösségi civil szervezetekbe való hosszú távú befektetés és a szervezetek kapacitásépítése. Heisler András pedig azt emelte ki, hogy a pályázati támogatások megítélése során igyekeznek többségében a Mazsihisz-től független civil szervezeteket előnyben részesíteni. A programblokk második részében a résztvevők tettek fel kérdéseket, elsősorban Heisler Andrásnak, többek között a Mazsihisz szerepéről és feladatáról, a közösségben elfoglalt helyéről, valamint a források és forrásteremtés témáin túl, aktuális ügyekről is.

A közös ebéd után Gerencsér Balázs a NIOK Alapítvány ügyvezető igazgatója tartott rövid előadást majd beszélgetést a magánadományozás hazai helyzetéről. Az adománygyűjtés jelentőségével kapcsolatban több fontos aspektus is elhangzott úgy is, mint pl. az ügyünk szélesebb körű megismertetése, a szervezet kommunikációjának és brandjének erősítése, a civil aktivitás erősítése, valamint egy új viszony létrehozása a szervezetünket vagy az ügyünket támogató emberekkel. Az előadást követően a szervezetek képviselői saját adományszerzési tapasztalataikról beszéltek, melyekre a vendégelőadó és a többi résztvevő is reflektált. A programblokk befejezésében a résztvevők Gerencsér Balázst kérdezték a magyarországi civil szektor aktualitásairól, civil aktivizmusról, valamint szóba került a politika hatása is a civil szektorra.

Ezt követően a fórum résztvevői egy panelbeszélgetés keretében ismerhettek meg közelebbről két forrásteremtési típust a zsidó közösségi civil szektorból. Schönberger Ádám a Marom Egyesület és a Bánkitó fesztivál saját bevételeiről és a fesztivál fenntarthatósági modelljéről beszélt, Büchler Tamás, a Minyanim Program vezetője pedig a külföldi magántámogatókkal folytatott munkáról és kapcsolatról. Schönberger Ádám kiemelte, hogy mára megvalósult modell egy általános stratégiai keretbe illeszkedik, amelynek központi eleme a fenntarthatóságról való gondolkodás. Büchler Tamás saját tapasztalataiból kiindulva beszélt a magánadományozás szervezésével kapcsolatos felelősségről, valamint néhány, a külföldi magántámogatókhoz társított mítoszt, prekoncepciót is eloszlatott a beszélgetés folyamán.